Szöveg vagy egyéb elem keresése és cseréje

A témakör tartalmazhat olyan részeket, amelyek egyes nyelvekre nem vonatkoznak.

A Microsoft Word programmal kereshetünk és cserélhetünk szöveget, formázást, bekezdésjeleket, oldaltöréseket (oldaltörés: Az a hely, ahol az egyik oldal véget ér, és egy másik kezdődik. A Microsoft Word automatikus oldaltörést illeszt be a megfelelő helyen, de kézi oldaltörést is beszúrhat a dokumentumba.) és egyéb elemeket. A keresést kiterjeszthetjük helyettesítő karakterek és kódok használatával.

MegjelenítésSzöveg keresése

Gyorsan megkereshetjük egy szó vagy kifejezés összes előfordulását.

  1. Kattintsunk a Szerkesztés menü Keresés parancsára.
  2. A Keresett szöveg mezőbe írjuk be a keresendő szöveget.
  3. Végezzük el az egyéb szükséges beállításokat.

Ha egy szó vagy kifejezés összes előfordulását egyszerre ki szeretnénk jelölni, jelöljük be az Összes találat kiemelése a következőben jelölőnégyzetet, és adjuk meg az Összes találat kiemelése a következőben mezőben, hogy a dokumentum mely részében szeretnénk keresni.

  1. Kattintsunk a Következő vagy Az összes keresése gombra.

A folyamatban lévő keresés leállításához nyomjuk meg az ESC billentyűt.

MegjelenítésSzöveg cseréje

Automatikusan cserélhetünk szöveget, például az „elektromos” szót az „elektronikus” szóra.

  1. Válasszuk a Szerkesztés menü Csere parancsát.
  2. A Keresett szöveg mezőbe írjuk be a keresendő szöveget.
  3. A Csere erre mezőbe írjuk be a megfelelő szöveget.
  4. Végezzük el az egyéb szükséges beállításokat.
  5. Kattintsunk a Következő, a Csere vagy Az összes cseréje gombra.

A folyamatban lévő keresés leállításához nyomjuk meg az ESC billentyűt.

MegjelenítésFormázás keresése és cseréje

Kereshetünk, majd cserélhetünk vagy törölhetünk karakterformázást. Például megkereshetünk egy szót vagy kifejezést, és módosíthatjuk annak színét. Megkereshetjük az adott formátumú (például félkövér) szövegeket, és eltávolíthatjuk vagy módosíthatjuk a formázást.

  1. Kattintsunk a Szerkesztés menü Keresés parancsára.
  2. Ha nem látható a Formátum gomb, kattintsunk az Egyebek gombra.
  3. A Keresett szöveg mezőben hajtsuk végre a következő lépések egyikét:
    • Ha csak szöveget keresünk a formázás megadása nélkül, írjuk be a szöveget a mezőbe.
    • Ha adott formázással rendelkező szöveget keresünk, írjuk be a szöveget. Kattintsunk a Formátum gombra, és jelöljük ki a megfelelő formázást.
    • Ha csak adott formázást keresünk, töröljünk ki minden szöveget, kattintsunk a Formátum gombra, és jelöljük ki a megfelelő formázást.
  4. Ha egy szó vagy kifejezés összes előfordulását meg szeretnénk keresni, jelöljük be Összes találat kiemelése a következőben jelölőnégyzetet, és adjuk meg az Összes találat kiemelése a következőben mezőben, hogy a dokumentum mely részében szeretnénk keresni.
  5. Kattintsunk Az összes keresése gombra.

A program kijelöli a szó vagy kifejezés összes előfordulását.

  1. Kattintsunk a Bezárás gombra.
  2. A Formázás eszköztár (eszköztár: Parancsok végrehajtását szolgáló gombokat és egyéb elemeket tartalmazó vezérlőelemsáv. Az eszköztárak megjelenítéséhez nyomja le az ALT billentyűt, majd a SHIFT+F10 billentyűkombinációt.) gombjaira kattintva végezzük el a módosításokat. Például adjunk meg új betűszínt, és kattintsunk a Félkövér Gombkép, majd a Dőlt Gombkép gombra.

A végrehajtott módosításokat a program minden kijelölt szövegre alkalmazza.

  1. Ha a szöveg kijelölését meg szeretnénk szüntetni, kattintsunk a dokumentum valamelyik részére.

MegjelenítésBekezdésjelek, oldaltörések és egyéb elemek keresése és cseréje

Egyszerűen megkereshetjük és cserélhetjük a különleges karaktereket és a dokumentum elemeit, például az oldaltöréseket és a tabulátorokat.

  1. Kattintsunk a Szerkesztés menü Keresés vagy Csere parancsára.
  2. Ha a Speciális gomb nem látható, kattintsunk az Egyebek gombra.
  3. A Keresett szöveg mezőben hajtsuk végre a következő lépések egyikét:
    • Az elem listából való kiválasztásához kattintsunk a Speciális gombra, és válasszuk ki a kívánt elemet.
    • Írjuk be az elem kódját közvetlenül a Keresett szöveg mezőbe.
  4. Ha cserét szeretnénk végrehajtani, írjuk be az új elemet a Csere erre mezőbe.
  5. Kattintsunk a Következő, a Csere vagy Az összes cseréje gombra.

A folyamatban lévő keresés leállításához nyomjuk meg az ESC billentyűt.

MegjelenítésTipp

Ha gyorsan szeretnénk keresni például képeket vagy megjegyzéseket (megjegyzés: Jegyzet vagy megjegyzés, amelyet a szerző vagy egy véleményező szúr be a dokumentumba. A Microsoft Word a megjegyzéseket a dokumentum margóján lévő buborékokban vagy a korrektúraablakban jeleníti meg.), kattintsunk a függőleges görgetősáv Böngésző objektumának kiválasztása  Gombkép gombjára, majd válasszuk ki a kívánt elemet. A következő vagy előző azonos típusú elem kereséséhez kattintsunk a Következő Gombkép vagy az Előző Gombkép gombra.

MegjelenítésFőnevek, melléknevek vagy igeidők keresése és cseréje

A következőket kereshetjük (angol szövegben):

MegjelenítésEgyes és többes számú főnevek

Például egy lépésben kicserélhetjük az „apple” szót az „orange” szóra és az „apples” szót az „oranges” szóra.

MegjelenítésMelléknevek különböző fokai

Például egy lépésben kicserélhetjük a „worse” szót a „better” szóra és a „worse” szót a „best” szóra.

MegjelenítésKülönböző igealakok

Például egy lépésben kicserélhetjük az „sit” szót az „stand” szóra és az „sat” szót az „stood” szóra.

  1. Kattintsunk a Szerkesztés menü Keresés vagy Csere parancsára.
  2. Ha a Minden szóalak jelölőnégyzet nem látható, kattintsunk az Egyebek gombra.
  3. Jelöljük be a Minden szóalak jelölőnégyzetet.
  4. A Keresett szöveg mezőbe írjuk be a keresett szöveget.
  5. Ha a keresett szöveget más szövegre kívánjuk cserélni, írjuk be a helyettesítő szöveget a Csere erre mezőbe.
  6. Kattintsunk a Következő, a Csere vagy Az összes cseréje gombra.
  7. Ha a helyettesítő szöveg nem egyértelmű, arra a szóra kattintsunk, amelyik a legjobban kifejezi a kívánt jelentést.

A „saw” szó például ige és főnév is lehet, ezért a főnevek cseréjéhez kattintsunk a „saws” szóra, az igék cseréjéhez pedig a „sawing” szóra.

A folyamatban lévő keresés leállításához nyomjuk meg az ESC billentyűt.

 Megjegyzések 

  • Amikor a szöveget cseréljük, Az összes cseréje gomb helyett ajánlott a Csere gombra kattintunk, így minden egyes cserénél megerősíthetjük, hogy az biztosan helyes-e.
  • A keresett és a helyettesítő szöveghez ugyanazt a szófajt és igeidőt használjuk. Ha például a „see” szót keressük, akkor azt a „observe” alakra cseréljük (mindkettő jelen idejű ige).

Keresés helyettesítő karakterekkel

MegjelenítésKeresés és csere helyettesítő karakterekkel

Több karakter kereséséhez használhatjuk például a csillag (*) helyettesítő karaktert. (Ha beírjuk a „h*z” karaktersort, a program megtalálja például a „ház” és a „hatásvadász” szavakat is.)

  1. Kattintsunk a Szerkesztés menü Keresés vagy Csere parancsára.
  2. Ha nem látható a Behelyettesítéssel jelölőnégyzet, kattintsunk az Egyebek gombra.
  3. Jelöljük be a Behelyettesítéssel jelölőnégyzetet.
  4. A Keresett szöveg mezőbe írjuk be a helyettesítő karaktert. Az alábbi lehetőségek közül választhatunk:
    • Kattintsunk a Speciális gombra, a megjelenő listáról válasszunk egy helyettesítő karaktert, és írjuk be a további szöveget a Keresett szöveg mezőbe.
    • Írjuk be a helyettesítő karaktert a Keresett szöveg mezőbe.
  5. Ha cserét szeretnénk végrehajtani, írjuk be az új elemet a Csere erre mezőbe.
  6. Kattintsunk a Következő, a Csere vagy Az összes cseréje gombra.

A folyamatban lévő keresés leállításához nyomjuk meg az ESC billentyűt.

 Megjegyzések 

  • Ha a Behelyettesítéssel jelölőnégyzet be van jelölve, a Word csak pontosan a megadott szöveget találja meg. (A Kis- és nagybetű megkülönböztetése és a Csak ha ez a teljes szó jelölőnégyzetek szürkék, ami azt jelenti, hogy ezek a beállítások automatikusan be vannak kapcsolva, nem kapcsolhatók ki.)
  • Helyettesítő karakterként megadott karakter kereséséhez írjunk a karakter elé fordított törtjelet (\). Kérdőjel keresésekor például gépeljük be a \? karaktereket.

MegjelenítésHelyettesítő karakterek kereséshez és cseréhez

A következő elemeket kereshetjük:

Egyetlen karakter

?

A h?z karaktersor beírásával megkereshetjük például a „ház” és a „hoz” szavakat.

Tetszőleges karaktersorozat

*

A h*d karaktersor beírásával megkereshetjük például a „híd” és a „hozzáad” szavakat.

A szó kezdete

<

Ha például a <(bár) karaktersort írjuk be, a program megtalálja a „bárány” és a „bárdolatlan” szavakat, de nem találja meg a „tejbárban” szót.

A szó vége

>

Ha például a >(itt) karaktersort írjuk be, a program megtalálja az „itt” és a „kivitt” szavakat, de nem találja meg az „ittas” szót.

A megadott karakterek közül egy

[ ]

Ha például a fü[vl]es karaktersort írjuk be, a program a „füles” és a „füves” szót is megtalálja.

Egyetlen karakter a megadott tartományban

[-]

Ha a vá[d-k]at karaktersort írjuk be, a program megtalálja például a „vádat” és a „vágat” szavakat. A tartományt növekvő sorrendben kell megadni.

Egyetlen karakter a zárójelben megadott tartomány karaktereit kivéve

[!x-z]

Ha a [!b-j]ár karaktersort írjuk be, a program megtalálja például a „kár” és a „vár” szavakat, de nem találja meg a „bár” és a „jár” szavakat.

Az előtte álló karakter vagy kifejezés pontosan n számú előfordulása

{n}

Ha például a gép{2}el karaktersort írjuk be, a program megtalálja a „géppel” szót, de nem találja meg a „gépel” szót.

Az előtte álló karakter vagy kifejezés legalább n számú előfordulása

{n,}

Ha például a gép{2,}el karaktersort írjuk be, a program a „géppel” és a „gépel” szót is megtalálja.

Az előtte álló karakter vagy kifejezés n és m közötti számú előfordulása

{n,m}

Ha például a 10{1,3} karaktersort írjuk be, a program a „10”, a „100” és az „1000” számot is megtalálja.

Az előtte álló karakter vagy kifejezés egy vagy több előfordulása

@

A térd@el karaktersor beírásával megkereshetjük például a „térdel” és a „térddel” szavakat.

 Megjegyzések 

  • A keresési feltételeket zárójelekkel csoportosíthatjuk, megadva ezzel a kifejezés egyes részeinek kiértékelési sorrendjét. Például a <(bele)*(ett)> keresésének eredménye a „belelépett” és a „belenézett” szó is lehet.
  • A \n helyettesítővel megkereshetünk egy adott kifejezést, és kicserélhetjük azt a kifejezés átrendezett formájára. Ha például a Keresett szöveg mezőbe a (Zalai) (Szabolcs) kifejezést írtuk be, a Csere erre mezőbe pedig a \2 \1 operátort, akkor a szöveg „Zalai Szabolcs”-ról „Szabolcs Zalai”-ra változik.

Keresés kódokkal

MegjelenítésKeresés és csere kódokkal

  1. Kattintsunk a Szerkesztés menü Keresés vagy Csere parancsára.
  2. Ha a Speciális gomb nem látható, kattintsunk az Egyebek gombra.
  3. A Keresett szöveg mezőbe írjuk be a kódot. Az alábbi lehetőségek közül választhatunk:
    • Kattintsunk a Speciális gombra, a megjelenő listáról válasszunk egy kódot, és írjuk be a többi szöveget a Keresett szöveg mezőbe.
    • Írjuk be a kódot a Keresett szöveg mezőbe.

Ha például bekezdésjelet keresünk, gépeljük be a ^p karaktereket.

  1. Ha cserét szeretnénk végrehajtani, írjuk be az új elemet a Csere erre mezőbe.
  2. Kattintsunk a Következő, a Csere vagy Az összes cseréje gombra.

A folyamatban lévő keresés leállításához nyomjuk meg az ESC billentyűt.

MegjelenítésKódok kereséshez és cseréhez

Egyes kódok csak a Behelyettesítéssel beállítás be- vagy kikapcsolásával használhatók.

A Keresett szöveg vagy a Csere erre mezőkben használható kódok

A következő elemeket adhatjuk meg:

Bekezdésjel (Bekezdésjel

^p (Nem használható a Keresett szöveg mezőben, ha engedélyeztük a helyettesítő karakterek használatát.) vagy ^13

Tabulátorjel (Tabulátorjel )

^t vagy ^9

ASCII karakter

^nnn, ahol nnn a karakter kódja

ANSI karakter

^0nnn, ahol 0 a nulla és az nnn a karakter kódja.

Hosszú gondolatjel ( — )

^+

Gondolatjel ( – )

^=

Tető karakter

^^

Kézi sortörés ((Kézi sortörés )

^l vagy ^11

Hasábtörés

^n vagy ^14

Oldal- vagy szakasztörés

^12 (cseréléskor oldaltörést szúr be)

Kézi oldaltörés 

^m (szakasztörést keres vagy cserél, ha engedélyeztük a helyettesítő karakterek használatát)

Nem törhető szóköz (Nem törhető szóköz )

^s 

Nem törhető elválasztójel (Nem törhető elválasztójel )

^~

Feltételes elválasztójel (Feltételes elválasztójel )

^-

Csak a Keresett szöveg mezőben használható kódok (ha a Behelyettesítéssel jelölőnégyzet be van jelölve)

Kép vagy grafikai elem (csak szövegközti)

^g

Csak a Keresett szöveg mezőben használható kódok (ha a Behelyettesítéssel jelölőnégyzet nincs bejelölve)

Bármely karakter

^?

Bármely számjegy

^#

Bármely betű 

^$

Unicode karakter

^Unnnnn, ahol nnnn a karakterkód

Kép vagy grafikai elem (csak szövegközti)

^1

Lábjegyzetjel

^f vagy ^2

Végjegyzetjel 

^e

Mező 

^d

Nyitó kapcsos zárójel (ha a mezőkódok látható)

^19

Záró kapcsos zárójel (ha a mezőkódók láthatók)

^21

Megjegyzés

^a vagy ^5

Szakasztörés

^b

Hosszú gondolatjelnyi szóköz (Unicode)

^u8195

Gondolatjelnyi szóköz (Unicode)

^u8194

Üres karakterek 

^w (Normál és nem törhető szóközök, valamint tabulátorjelek tetszőleges kombinációja)

Csak a Csere erre mezőben használható kódok

A Windows vágólap tartalma

^c

A Keresett szöveg mező tartalma

^&

 Megjegyzések 

 
 
Hatókör:
Word 2003