Tudnivalók a SmartArt-ábrákról

Tartalom


SmartArt-ábrák – áttekintés

A SmartArt-ábrák az információk és ötletek vizuális megjelenítésére szolgálnak. Számos különböző elrendezés közül választhatunk, ha elképzeléseinket SmartArt-ábrák segítségével szeretnénk gyorsan, egyszerűen és hatékonyan megjeleníteni.

Számos felhasználó annak ellenére is csak szöveges információt tartalmazó dokumentumokat hoz létre, hogy rajzok és ábrák segítségével megkönnyíthetné a dokumentum érthetőségét, és segíthetne a tartalmának későbbi felidézésében. Grafikusi minőségű ábrákat létrehozni komoly kihívást jelent, legfőképpen akkor, ha nem vagyunk profi tervezők, illetve ha nem engedhetjük meg magunknak, hogy profi tervezőt alkalmazzunk. Ha a Microsoft Office valamelyik korábbi verzióját használjuk, sok időbe telhet, amíg sikerül pontosan azonos méretűre beállítanunk és megfelelően elrendeznünk az alakzatokat, megfelelő formába öntenünk a szövegeket, valamint kézzel kell formáznunk az alakzatokat, hogy illeszkedjenek a dokumentum általános stílusához. A SmartArt-ábrák, illetve más új szolgáltatások – például a témák (téma: Egységesített látványelemek csoportja, mely színek, betűtípusok és képek segítségével biztosít egységes külsőt a dokumentumoknak.) – segítségével viszont néhány kattintással nyomdai színvonalú ábrákat hozhatunk létre.

SmartArt-ábrákat a Microsoft Office Excel 2007, a Microsoft Office PowerPoint 2007, a Microsoft Office Word 2007 alkalmazásokban, illetve a Microsoft Office Outlook 2007 e-mail üzeneteiben hozhatunk létre. Habár más 2007-es Microsoft Office rendszer programokban nem hozhatunk létre SmartArt-ábrákat, képként ezekbe is beilleszthetjük őket.

Mivel az Office PowerPoint 2007 programban létrehozott bemutatók gyakran tartalmaznak listajelekkel ellátott diákat, gyorsan átalakíthatunk diaszövegeket SmartArt-ábrává. Ezenfelül animációt is hozzáadhatunk a SmartArt-ábrához az Office PowerPoint 2007-bemutatókban.

A SmartArt-ábrák létrehozása során különböző típusokból választhatunk – például a Folyamatok, a Hierarchia, a Gyűrűk és csillagok vagy a Kapcsolatok közül. A típusok hasonlóak a SmartArt-ábrák kategóriáihoz, s mindegyikük számos, különböző kivitelű elrendezést tartalmaz.

Erről bővebb információk a SmartArt-ábra létrehozása című részben találhatók.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Az elrendezés kiválasztásának szempontjai

A SmartArt-ábra elrendezésének kiválasztása során gondoljuk át, hogy mit szeretnénk közvetíteni, és hogy az információt milyen módon szeretnénk megjeleníteni. Mivel gyorsan és könnyen válthatunk az elrendezések között, próbáljunk ki különböző elrendezéseket (és típusokat), amíg meg nem találjuk azt, amely a lehető legjobban jeleníti meg a mondanivalónkat. Az alábbi táblázat segítséget nyújt a típusokkal és elrendezésekkel kapcsolatos kísérletezéshez.

Amikor elrendezést váltunk, a szöveg nagyobb része és egyes jellemzők – mint a színek, a stílusok, az effektusok és a szövegformázás – automatikusan megjelennek az új elrendezésben.

 Megjegyzés:   Ez a táblázat azt a célt szolgálja, hogy megtehessük a kezdeti lépéseket, ám a lista nem teljes.

Cél Típus
Nem meghatározott sorrend szerint szerveződő információk megjelenítése. Lista
Lépések megjelenítése egy folyamatban vagy idősorban. Folyamatok
Folytonos folyamat megjelenítése. Gyűrűk és csillagok
Szervezeti diagram létrehozása. Hierarchia
Döntési fa megjelenítése. Hierarchia
Összefüggések bemutatása. Kapcsolatok
Annak szemléltetése, hogy az egyes részek miként viszonyulnak az egészhez. Mátrix
Arányos, egymással összefüggésben lévő fogalmak szemléltetése, a legnagyobb összetevő legfelül vagy legalul található. Piramis

Vegyük figyelembe, hogy mekkora mennyiségű szöveggel rendelkezünk, hiszen gyakran a mennyiség és a kívánt alakzatok száma határozza meg, hogy melyik elrendezés fog legjobban mutatni. A részletekre kívánunk nagyobb hangsúlyt fektetni vagy az összefoglaló pontokra? A SmartArt-ábrák általában akkor a leghatékonyabbak, ha az alakzatok száma és a szöveg mennyisége csak a legfontosabb pontokra koncentrál. A hosszabb szövegek elterelik a figyelmet a SmartArt-ábra igényes megjelenéséről, és nehezebbé teszik szándékaink vizuális módon történő átadását. Azonban bizonyos elrendezések, mint például a Lista típus Trapéz alakú listaváltozata jól használhatók hosszabb szövegek esetében is.

Bizonyos SmartArt-ábrák meghatározott számú alakzatot tartalmaznak. A Kapcsolatok típusú Kiegyenlítő nyilak elrendezés például két egymásnak ellentmondó ötlet vagy koncepció bemutatására használható. Csak két alakzat tartalmazhat szöveget, és az elrendezést nem lehet megváltoztatni, így nem jeleníthető meg több ötlet vagy koncepció. Ha meghatározott számú alakzatot tartalmazó elrendezést választunk, akkor egy vörös X jelenik meg a szövegablakban a SmartArt-ábrában nem megjeleníthető tartalom mellett.

Kiegyenlítő nyilak elrendezés – 2 alakzat a szöveg számára

Ha több ötletet szeretnénk közvetíteni, váltsunk át olyan elrendezésre, amelyben a szöveg számára több alakzat áll rendelkezésre. Ilyen például a Piramis típus Egyszerű piramis elrendezése. Vegyük figyelembe, hogy az elrendezések vagy a típusok módosíthatják az információ jelentését. Egy olyan elrendezésnek például, amelyben jobbra mutató nyilak találhatók – ilyen például a Folyamatok típus Egyszerű folyamatábra elrendezése – más a jelentése, mint egy körbe mutató nyilakat tartalmazó SmartArt-ábrának, például a Gyűrűk és csillagok típus Folytonos gyűrű elrendezésének. A nyilak inkább folyamatot vagy egy bizonyos irányban történő előrehaladást, míg a nyilak helyett összekötő vonalakat tartalmazó elrendezések kapcsolatokat szemléltetnek, de ezek nem feltétlenül folyamatjellegűek.

Ha nem találjuk pontosan azt az elrendezést, amelyre szükségünk van, akkor hozzáadhatunk és eltávolíthatunk alakzatokat, így finomíthatjuk a SmartArt-ábra elrendezésének szerkezetét. Annak ellenére például, hogy a Folyamatok típusú Egyszerű folyamatábra három alakzattal jelenik meg, lehet, hogy csak két alakzatra van szükségünk, de az is lehet, hogy öt alakzatot kell használnunk. Amikor hozzáadunk vagy eltávolítunk alakzatokat, és szerkesztjük a szöveget, az alakzatok elrendezése és a bennük található szöveg hossza automatikusan frissül – így megmarad a SmartArt-ábra eredeti megjelenése és kerete.

Amikor kiválasztunk egy elrendezést, helyőrző szöveg (például [Szöveg]) jelenik meg. A helyőrző szöveg nem jelenik meg sem nyomtatásban, sem az Office PowerPoint 2007-bemutatókban. A helyőrző szöveget a kívánt tartalommal helyettesíthetjük. Vegyük figyelembe, hogy a helyőrző szöveget tartalmazó alakzatok minden esetben megjelennek és nyomtatódnak, kivéve ha töröljük azokat.

 Tipp   Ha a SmartArt-ábrát nem találjuk elég kifejezőnek, váltsunk egy olyan elrendezésre, amely alárendelt alakzatokat tartalmaz, alkalmazzunk másik SmartArt-stílust vagy színvariációt.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

A szövegablak – áttekintés

A szövegablakba írhatjuk be és szerkeszthetjük a SmartArt-ábrában megjelenő szöveget. A szövegablak a SmartArt-ábra bal oldalán található. Amikor tartalmat adunk hozzá a szövegablakhoz vagy módosítunk benne, a SmartArt-ábra automatikusan frissül – a program szükség szerint alakzatokat ad hozzá vagy távolít el.

Amikor egy SmartArt-ábrát létrehozunk, az ábra és a szövegablak helyőrző szöveggel töltődnek fel, amit saját információinkkal helyettesíthetünk. A szövegablak tetején szerkeszthetjük a SmartArt-ábrában megjelenő szöveget. A szövegablak alján a SmartArt-ábráról olvashatunk további információkat.

Első és második szintű szövegeket tartalmazó szövegablak

Rögzített számú alakzatot tartalmazó SmartArt-ábrák esetében csak a szövegablakban található szöveg egy része jelenik meg a SmartArt-ábrában. A nem megjelenített szöveget, képeket és egyéb tartalmat egy vörös X jelöli a szövegablakban. A nem megjelenített tartalom továbbra is elérhető, ha más elrendezésre váltunk, amennyiben azonban megtartjuk és bezárjuk ezt az adott elrendezést, akkor ez az információ személyes adataink védelme érdekében nem tárolódik.

Vörös X jelzéseket tartalmazó szövegablak

A szövegablak úgy működik, mint egy vázlat vagy listajeles felsorolás, amely közvetlenül a SmartArt-ábrába képezi le az információkat. Minden egyes SmartArt-ábra definiálja a saját leképezését a szövegablakban található listajelek és a SmartArt-ábrában található alakzatkészletek között.

Ha egy új sor listajeles szöveget szeretnénk hozzáadni a szövegablakban, nyomjuk le az ENTER billentyűt. Ha behúzva szeretnénk megjeleníteni egy sort a szövegablakban, jelöljük ki a behúzni kívánt sort, majd a SmartArt-eszközök menüben a Tervezés lap Ábra létrehozása csoportjában kattintsunk a Kijelölés lefokozása gombra. Ha negatív behúzással kívánunk megjeleníteni egy sort, kattintsunk a Kijelölés előléptetése gombra. A behúzást a TAB billentyű megnyomásával, a negatív behúzást pedig a SHIFT+TAB billentyűkombináció megnyomásával is elvégezhetjük a szövegablakban. Ezek a műveletek frissítik a leképezést a szövegablak listajelei és a SmartArt-ábra elrendezésének alakzatai között. Egy adott szöveget nem lehet a felette lévő sorban szereplő szöveghez képest több szinttel lefokozni. A felső szintű alakzatot nem lehet lefokozni.

 Megjegyzés:   A SmartArt-ábra kijelölt elrendezésétől függően a szövegablakban szereplő minden listajel új alakzatként, vagy egy alakzaton belüli új listajelként jelenik meg a SmartArt-ábrában. Figyeljük meg, hogy például az alábbi két SmartArt-ábrában mennyire eltérően van leképezve ugyanaz a szöveg. Az első példában az allistajelek külön alakzatként jelennek meg. A második példában az allistajelek az alakzaton belüli listajelekként láthatók.

Hierarchialista elrendezésű SmartArt-ábra: listajelek jelennek meg a szövegablakban, az alakzatokban viszont nem.

Egyszerű folyamatábra elrendezésű SmartArt-ábra: a szövegablakban szereplő listajelek listajelekként jelennek meg az alakzatban.

Ha egy Asszisztens alakzatot tartalmazó szervezeti diagramot használunk, egy vonallal ellátott listajel jelöli az Asszisztens alakzatot.

Listajelek Felettes, Beosztott és Asszisztens alakzatokhoz a szövegablakban.

 Tipp   Ha a szöveget nem különálló alakzatokban szeretnénk megjeleníteni, váltsunk olyan elrendezésre, amely a szöveg egészét listajelekkel jeleníti meg.

Bár a karakterek formázása (például a betűtípus, a betűméret, illetve a félkövér, a dőlt, és az aláhúzott tulajdonságok) alkalmazható a szövegablakban, a karakterek formázása itt nem jelenik meg. Azonban az összes formázási változtatás tükröződik a SmartArt-ábrában.

Ha valamelyik alakzatban csökken a betűméret, mert további szöveget adtunk az alakzathoz, akkor a SmartArt-ábra többi alakzatában található szöveg is az új méretet veszi fel, hogy ezáltal a SmartArt-ábra egésze konzisztens és professzionális módon jelenjen meg. Ha egy elrendezés kiválasztása után a mutatót a Microsoft Office Fluent felhasználói felület részét képező menüszalag területén megjelenő elrendezések fölé visszük, megtekinthetjük, hogy a tartalom miként nézne ki az adott elrendezés alkalmazása esetén.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

SmartArt-ábrákra alkalmazható stílusok, színek és effektusok

A SmartArt-eszközök menü Tervezés lapja két olyan gyűjteményt tartalmaz, amelyekkel a SmartArt-ábra kinézetét gyorsan módosíthatjuk – SmartArt-stílusok és Más színek. Ha a mutatót a két gyűjtemény egyike fölé visszük, akkor anélkül tekinthetjük meg, hogy a SmartArt-ábra miként nézne ki a kiválasztott SmartArt-stílussal vagy színnel, hogy ezeket ténylegesen alkalmaznánk.

A SmartArt-ábrák szövegeit és magát az ábrát is könnyen és gyorsan professzionális megjelenésűvé varázsolhatjuk SmartArt-stílusok alkalmazásával. A SmartArt-stílusok (kész stílusok: A dokumentumok és objektumok formázását megkönnyítő formázási beállítások gyűjteménye.) különböző kitöltéseket, sarkokat, árnyékokat, vonalstílusokat, színátmeneteket és térhatású perspektívákat tartalmaznak, és a teljes SmartArt-ábrára alkalmazhatók. Egyedi alakzatstílusokat is alkalmazhatunk a SmartArt-ábrában található egy vagy több alakzatra.

A másik gyűjtemény – Más színek – számos színbeállítást kínál a SmartArt-ábrákhoz: segítségükkel egy vagy több témaszínt (színösszeállítás: adott fájlban használt színkészlet. Színösszeállítás, betűtípus-összeállítás és effektus-összeállítás együttesen alkot egy témát.) alkalmazhatunk különböző módon a SmartArt-ábrában található alakzatokra.

A SmartArt-stílusokkal és a színkombinációkkal az ábrák tartalmának adhatunk hangsúlyt.

Ha például egy perspektivikus nézettel rendelkező térhatású SmartArt-stílust használunk, minden elemet egyazon szinten láthatunk.

Szervezeti diagram a Fehér körvonal stílussal

Perspektivikus nézettel rendelkező térhatású SmartArt-stílussal kiemelhetünk egy, a jövőbe mutató idősort is.

Egyszerű idősor a Madártávlat stílussal

 Tipp   Gyakori alkalmazás esetén a térhatású SmartArt-stílusok – különösen a koherens térbeli nézet (helyfüggő térhatás: Csoportosított alakzatok tájolásának, árnyékolásának és térhatásának megadására szolgáló kameraszögek és fénybeállítások.) – könnyen elterelhetik a figyelmet magáról a közvetített információról. A térhatású SmartArt-stílusok leginkább a dokumentumok címlapján vagy a bemutatók első diáján mutatnak jól. Az egyszerűbb térhatású effektusok, mint például a fazetta, nem ennyire figyelemelterelő hatásúak, de tanácsos ezeket is ritkábban használni.

Ha egy Folyamat típusú SmartArt-ábrában a különböző lépéseket ki szeretnénk hangsúlyozni, akkor a Színes csoportban található színkombinációk közül válasszunk.

Egyszerű folyamatábra elrendezés a Színes tartomány, 5–6. jelölőszín kombinációval

A Gyűrűk és csillagok típusú SmartArt-ábra esetén az Átmenetes tartomány, n. jelölőszín kombináció használatával adhatunk nagyobb hangsúlyt a körkörös folyamatnak. A színek fokozatosan sötétednek a középső alakzatig, majd visszatérnek az első alakzat színére.

Folytonos gyűrű elrendezés az Átmenetes tartomány, 3. jelölőszín kombinációval

A színek kiválasztása során érdemes számításba vennünk azt is, hogy a SmartArt-ábrát nyomtatásra vagy online közzétételre szánjuk. Az Elsődleges sémaszínek például fekete-fehér nyomtatásra alkalmas beállítás.

 Tipp   Elnevezésükben az Áttetsző szót tartalmazó színvariációk a legalkalmasabbak akkor, ha a dia hátterében egy kép vagy egyéb feltűnő effektus van, mert segítségükkel a dokumentumban jobban felhívhatjuk a figyelmet egy gondosan kidolgozott elemre.

Ha egy SmartArt-ábrát illesztünk a dokumentumba, akkor a program azt a dokumentum meglévő tartalmához illeszti. Ha módosítjuk a dokumentum témáját (téma: Egységesített látványelemek csoportja, mely színek, betűtípusok és képek segítségével biztosít egységes külsőt a dokumentumoknak.), a SmartArt-ábra tartalma automatikusan frissül.

Ha a program által kínált gyűjtemények segítségével nem tudjuk létrehozni a kívánt hatást, akkor a SmartArt-ábra szinte bármelyik részét elláthatjuk egyéni beállításokkal. Ha a SmartArt-stílusok gyűjteményben nem találjuk a kitöltések, körvonalak és effektusok ízlésünknek megfelelő kombinációját, akkor önálló alakzatstílusokat alkalmazhatunk, vagy az alakzat testreszabását teljes mértékben magunk is elvégezhetjük. Ha az alakzat mérete vagy elhelyezkedése nem felel meg, az alakzatot elmozgathatjuk, vagy átméretezhetjük. A legtöbb testreszabási lehetőség a SmartArt-eszközök menü Formátum lapján található.

Egyéni beállításainkat akkor is megőrzi a program, ha a SmartArt-ábra testreszabása után váltunk elrendezést. A Tervezés lap Ábra visszaállítása gombjára kattintva törölhetjük is az összes végrehajtott formázást, és újrakezdhetjük a műveletet.

Ábra visszaállítása gomb

A SmartArt-ábra megjelenését megváltoztathatjuk a benne lévő alakzat vagy szöveg kitöltésének módosításával, effektusok alkalmazásával, mint amilyen az árnyék, a tükröződés, a ragyogás vagy a finom élek, vagy olyan térhatású effektusok hozzáadásával, mint amilyen a fazetta vagy az elforgatás.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Animációk SmartArt-ábrákon

 Megjegyzés:   Animációkat csak az Office PowerPoint 2007 programmal létrehozott SmartArt-ábrákon alkalmazhatunk.

Ha ki szeretnénk emelni a mondanivalónk egy részét vagy ha az információkat szakaszosan szeretnénk megjeleníteni, akkor alkalmazzunk animációkat a SmartArt-ábrán, illetve annak egyes alakzatain. Beúsztathatunk például egy alakzatot a képernyő egyik oldalán, majd kivezethetjük a másikon.

A rendelkezésre álló animációk a SmartArt-ábra számára választott elrendezéstől is függnek, de egy időben vagy csak egy alakzatot animálhatunk vagy az összest egyszerre.

A SmartArt-ábra animálása című részben találhatók bővebb információk arról, hogy az Office PowerPoint 2007-bemutatókban található SmartArt-ábráinkhoz miként adhatunk hozzá animációt.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

 
 
Hatókör:
Excel 2007, PowerPoint 2007, Word 2007