Kitöltés vagy effektus hozzáadása SmartArt-ábrához

A SmartArt-ábra megjelenését megváltoztathatjuk az alakzatok kitöltésének módosításával, illetve a szövegen alkalmazott olyan térhatású effektusokkal, mint amilyen az árnyék, a tükröződés, a ragyogás, a légy kontúrok, a fazetta vagy az elforgatás.

Tartalom


A kitöltések, színátmenetek és térhatású effektusok áttekintése

A kitöltés az alakzatok belső területe. Az alakzatok kitöltőszínének módosítása során anyagmintát, képet vagy színátmenetet is hozzáadhatunk a kitöltéshez. A színátmenet fokozatos átmenetet jelent a színek és árnyalatok között, általában az egyik színből a másikba, vagy azonos színű árnyalatból egy másikba.

SmartArt-ábra egyszínű és színátmenetes kitöltésű alakzatokkal

Használhatunk olyan alakzatokat is, amelyek élekkel és mélységgel rendelkeznek, valamint térben el is forgathatók.

Ha a teljes SmartArt-ábra térbeli (ennek a neve koherens térbeli nézet (helyfüggő térhatás: Csoportosított alakzatok tájolásának, árnyékolásának és térhatásának megadására szolgáló kameraszögek és fénybeállítások.)), akkor a szöveget módosíthatjuk és minden egyes alakzatot egyedileg formázhatunk, de az alakzatok átméretezését és áthelyezését síkbeli nézetet választva kell megtegyük.

A síkbeli és térbeli nézetek közti váltásra a SmartArt-eszközökFormátum lapján az Alakzatok csoport Kétdimenziós szerkesztés parancsa szolgál. A Kétdimenziós szerkesztés gomb ideiglenesen feloldja a SmartArt-ábra zárolását, így az alakzatok átméretezhetővé és áthelyezhetővé válnak - de a térhatású effektusok továbbra is érvényben lesznek és a Kétdimenziós szerkesztés gombra való ismételt kattintás után ismét megjelennek.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Kitöltés hozzáadása a SmartArt-ábrán szereplő alakzathoz

  1. Az alábbi lehetőségek közül választhatunk:
    • Ha egy alakzathoz szeretnénk kitöltést hozzáadni, kattintsunk az alakzata.
    • Ha több alakzathoz szeretnénk ugyanazt a képkitöltést hozzáadni, jelöljük ki az első alakzatot, majd nyomjuk le és tartsuk lenyomva a CTRL billentyűt a további alakzatok kijelölése közben.
    • Ha a kitöltést az összes SmartArt-ábrán alkalmazni szeretnénk, kattintsunk a SmartArt-ábrára, majd nyomjuk meg a CTRL+A billentyűkombinációt az összes alakzat kijelöléséhez.
  2. A SmartArt-eszközök Formátum lapján az Alakzatstílusok csoportban kattintsunk a Kitöltés melletti nyílra, majd tegyük az alábbiak egyikét:

A SmartArt-eszközök menü Formátum lapjának képe

  • Kitöltőszín hozzáadásához vagy módosításához kattintsunk a kívánt színre. Ha üres kitöltést szeretnénk választani, válasszuk a Nincs kitöltés lehetőséget.

Ha olyan színre szeretnénk váltani, amely a témaszínek (színösszeállítás: adott fájlban használt színkészlet. Színösszeállítás, betűtípus-összeállítás és effektus-összeállítás együttesen alkot egy témát.) között nem található meg, válasszuk a További kitöltőszínek lehetőséget, majd a Szokásos lapon válasszuk ki vagy az Egyéni lapon keverjük ki a megfelelő színt. Az egyéni színek és a Szokásos lapon található színek nem frissülnek, amikor módosítjuk a dokumentumtémát (téma: Egységesített látványelemek csoportja, mely színek, betűtípusok és képek segítségével biztosít egységes külsőt a dokumentumoknak.).

  • Képes kitöltés hozzáadásához vagy módosításához kattintsunk a Kép beszúrása elemre, keressük meg azt a mappát, amely a beszúrni kívánt képet tartalmazza, kattintsunk a képfájlra, majd a Beszúrás gombra.
  • Ha kitöltésként színátmenetet szeretnénk hozzáadni vagy ezt módosítani szeretnénk, mutassunk az Színátmenet pontra, majd válasszuk ki a kívánt típust.

Az átmenet testreszabásához válasszuk a További színátmenetek lehetőséget, majd válasszuk ki a kívánt beállításokat.

  • Anyagmintázatú kitöltés hozzáadásához vagy módosításához válasszuk az Anyagminta lehetőséget, majd kattintson a kívánt anyagmintára.

Az anyagminta testreszabásához kattintsunk a További anyagminták gombra, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

Ha a teljes SmartArt-ábrán szeretnénk háttérkitöltést alkalmazni, hajtsuk végre a következő műveletet:

  1. Kattintsunk jobb gombbal a SmartArt-ábra szegélyén, majd kattintsunk az Objektum formázása parancsra a helyi menüben.
  2. Kattintsunk a Kitöltés parancsra, majd válasszuk ki a kívánt lehetőséget.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Kitöltés hozzáadása a SmartArt-ábrán szereplő szöveghez

  1. Kattintsunk a SmartArt-ábra azon szövegére, amelyhez kitöltést szeretnénk hozzáadni.

Ha több alakzathoz szeretnénk ugyanazt a képkitöltést hozzáadni, jelöljük ki az első alakzatot, majd nyomjuk le és tartsuk lenyomva a CTRL billentyűt a további alakzatok kijelölése közben.

  1. A SmartArt-eszközök menüben kattintsunk a Formátum lap WordArt-stílusok csoportjában a Szöveg kitöltése gomb melletti nyílra, majd hajtsuk végre az alábbi műveletek egyikét:

A SmartArt-eszközök menü Formátum lapjának képe

  • Kitöltőszín hozzáadásához vagy módosításához kattintsunk a kívánt színre. Ha üres kitöltést szeretnénk választani, válasszuk a Nincs kitöltés lehetőséget.

Ha olyan színre szeretnénk váltani, amely a témaszínek (színösszeállítás: adott fájlban használt színkészlet. Színösszeállítás, betűtípus-összeállítás és effektus-összeállítás együttesen alkot egy témát.) között nem található meg, válasszuk a További kitöltőszínek lehetőséget, majd a Szokásos lapon válasszuk ki vagy az Egyéni lapon keverjük ki a megfelelő színt. Az egyéni színek és a Szokásos lapon található színek nem frissülnek, amikor módosítjuk a dokumentumtémát (téma: Egységesített látványelemek csoportja, mely színek, betűtípusok és képek segítségével biztosít egységes külsőt a dokumentumoknak.).

  • Képes kitöltés hozzáadásához vagy módosításához kattintsunk a Kép beszúrása elemre, keressük meg azt a mappát, amely a beszúrni kívánt képet tartalmazza, kattintsunk a képfájlra, majd a Beszúrás gombra.

Ha nem egybefüggő szövegrészleteket jelölünk ki, és képi kitöltést alkalmazunk, akkor az összes kijelölt részletben megjelenik a teljes kép. A kép nem nyúlik át a kijelölt szövegrészleteken.

  • Ha kitöltésként színátmenetet szeretnénk hozzáadni vagy ezt módosítani szeretnénk, mutassunk az Színátmenet pontra, majd válasszuk ki a kívánt típust.

Az átmenet testreszabásához válasszuk a További színátmenetek lehetőséget, majd válasszuk ki a kívánt beállításokat.

  • Anyagmintázatú kitöltés hozzáadásához vagy módosításához válasszuk az Anyagminta lehetőséget, majd kattintson a kívánt anyagmintára.

Az anyagminta testreszabásához kattintsunk a További anyagminták gombra, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Effektus alkalmazása a SmartArt-ábrán szereplő alakzaton

A SmartArt-ábrát kész stílusok alkalmazásával könnyen és gyorsan professzionális megjelenésűvé varázsolhatjuk. A SmartArt-ábrák (vagy SmartArt-stílusok) kész stílusai (kész stílusok: A dokumentumok és objektumok formázását megkönnyítő formázási beállítások gyűjteménye.) éleket, árnyékokat, vonalstílusokat, színátmeneteket és térbeli nézeteket tartalmaznak, melyeket a teljes SmartArt-ábrára alkalmazhatunk, vagy az alábbi lépéseket követve akár egyedi alakzatokra is. Az egyedi alakzatok kész stílusait alakzatstílusoknak, míg a teljes SmartArt-ábra kész stílusait SmartArt-stílusoknak nevezzük. A gyűjteményben mind a SmartArt-stílusok, mind az alakzatstílusok miniatűrként jelennek meg. Ha a mutatót valamelyik miniatűr fölé visszük, akkor láthatjuk a hatását a SmartArt-ábrán vagy az alakzaton.

  1. Az alábbi lehetőségek közül választhatunk:
    • Ha az effektust egy alakzaton szeretnénk alkalmazni, kattintsunk arra az alakzatra
    • Ha több alakzaton ugyanazt az effektust szeretnénk alkalmazni, jelöljük ki az első alakzatot, majd nyomjuk le és tarsuk lenyomva a CTRL billentyűt a további alakzatok kijelölése közben.
    • Ha az effektust az összes SmartArt-ábrán alkalmazni szeretnénk, kattintsunk a SmartArt-ábrára, majd nyomjuk meg a CTRL+A billentyűkombinációt az összes alakzat kijelöléséhez
  2. A SmartArt-eszközök menüben a Formátum lap Alakzatstílusok csoportjában kattintsunk az Effektusok gombra, majd hajtsuk végre az alábbi műveletek egyikét:

A SmartArt-eszközök menü Formátum lapjának képe

  • Beépített effektusok hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Beépített elemek pontra, majd kattintsunk a kívánt effektusra.

A beépített effektusok testreszabásához kattintsunk a Térhatás beállításai gombra, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

  • Árnyék hozzáadásához vagy módosításához mutassunk az Árnyék pontra, majd kattintsunk a kívánt árnyékra.

Árnyék testreszabásához válasszuk az Árnyékbeállítások lehetőséget, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

  • Tükröződés hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Tükröződés pontra, majd kattintsunk a kívánt tükröződés-típusra.
  • Ragyogás hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Ragyogás pontra, majd kattintsunk a kívánt ragyogás-típusra.

A ragyogás színének testreszabásához kattintsunk a További ragyogó színek gombra, majd kattintsunk a kívánt színre. Ha olyan színre szeretnénk váltani, amely a témaszíneiben (színösszeállítás: adott fájlban használt színkészlet. Színösszeállítás, betűtípus-összeállítás és effektus-összeállítás együttesen alkot egy témát.) nem található meg, válasszuk a További színek lehetőséget, majd a Szokásos lapon válasszuk ki, vagy az Egyéni lapon keverjük a kívánt színt. Az egyéni színek és a Szokásos lapon található színek nem frissülnek, amikor módosítjuk a dokumentumtémát (téma: Egységesített látványelemek csoportja, mely színek, betűtípusok és képek segítségével biztosít egységes külsőt a dokumentumoknak.).

  • Finom él hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Finom élek pontra, majd kattintsunk a megfelelő méretre.
  • Él hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Fazetta pontra, majd válasszuk ki a kívánt típust.

Az élek testreszabásához válasszuk a Térhatás beállításai lehetőséget, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

  • Térbeli forgatás hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Térbeli forgatás pontra, majd válasszuk ki a kívánt típust.

A forgatás testreszabásához kattintsunk a Térbeli forgatás beállításai gombra, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

 Megjegyzések 

  • Több egyedi effektusból egyéni effektust hozhatunk létre a 2. lépésben leírtak szerint. Ugyanazon az alakzaton nem alkalmazhatunk több kitöltési effektust, de adhatunk hozzá kitöltést, vagy alkalmazhatunk rajta olyan más effektusokat, mint például a Finom élek vagy a Fazetta.
  • Ha olyan alakzaton szeretnénk effektust alkalmazni, amely több kisebb alakzatból áll össze (például a Lista típus Kanyargó képes lista elrendezése), akkor az effektus hozzáadása előtt válasszuk ki az összes társított alakzatot.

Az alábbi példában egy nagyobb alakzat összes társított alakzata ki van választva. Ha csak az egyik társított alakzathoz, például a kis körkörös alakzatot (a napot és hegyeket megjelenítő képhelyőrző) kíván effektust hozzáadni, győződjön meg arról, hogy csak az adott alakzatot jelöli ki. Ha az effektust a teljes, nagy alakzathoz hozzá szeretné adni, akkor válassza ki az összes alakzatot az alább részletezett módon. Ne feledje, hogy ilyenkor az effektus minden egyes alakzaton külön-külön érvényesül, nem pedig csoportként.

1. hajlított szekvenciadiagram-változat: SmartArt-ábra a kijelölt társított alakzatokkal

  • Ha a teljes SmartArt-ábrán szeretnénk a háttéreffektust alkalmazni, tegyük a következőket:
    1. Kattintsunk a jobb gombbal a SmartArt-ábra szegélyén, majd kattintsunk az Objektum formázása parancsra a helyi menüben.
    2. Kattintsunk az Árnyékolás, a Térhatás formázása vagy a Térbeli forgatás parancsra, majd válasszuk ki a kívánt lehetőséget.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Effektus alkalmazása a SmartArt-ábrán szereplő szövegen

A SmartArt-ábrák szövegeit és magát az ábrát is kész stílusok alkalmazásával könnyen és gyorsan professzionális megjelenésűvé varázsolhatjuk. A szövegek kész stílusait (kész stílusok: A dokumentumok és objektumok formázását megkönnyítő formázási beállítások gyűjteménye.) WordArt-stílusoknak nevezzük. A WordArt-stílusok a kész stílusok gyűjteményben miniatűrként jelennek meg. Ha a mutatót a kiválasztott miniatűr fölé visszük, megtekinthetjük, hogy a WordArt-stílus alkalmazásával miként változna meg az adott SmartArt-ábra.

  1. Kattintsunk a SmartArt-ábra azon szövegére, amelyhez effektust szeretnénk hozzáadni.

Ha ugyanazt az effektust szeretnénk hozzáadni a dokumentum több részén elhelyezkedő szöveghez vagy alakzathoz, jelöljük ki az egyik szövegrészt vagy alakzatot, majd a CTRL billentyű nyomva tartása mellett jelöljük ki a továbbiakat.

  1. A SmartArt-eszközök menüben a Formátum lap WordArt-stílusok csoportjában kattintsunk az Effektusok a szövegben gombra, majd hajtsuk végre a következő műveletek egyikét:

A SmartArt-eszközök menü Formátum lapjának képe

  • Árnyék hozzáadásához vagy módosításához mutassunk az Árnyék pontra, majd kattintsunk a kívánt árnyékra.

Árnyék testreszabásához válasszuk az Árnyékbeállítások lehetőséget, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

  • Tükröződés hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Tükröződés pontra, majd kattintsunk a kívánt tükröződés-típusra.
  • Ragyogás hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Ragyogás pontra, majd kattintsunk a kívánt ragyogás-típusra.

A ragyogás színének testreszabásához kattintsunk a További ragyogó színek gombra, majd kattintsunk a kívánt színre. Ha olyan színre szeretnénk váltani, amely a témaszíneiben (színösszeállítás: adott fájlban használt színkészlet. Színösszeállítás, betűtípus-összeállítás és effektus-összeállítás együttesen alkot egy témát.) nem található meg, válasszuk a További színek lehetőséget, majd a Szokásos lapon válasszuk ki, vagy az Egyéni lapon keverjük a kívánt színt. Az egyéni színek és a Szokásos lapon található színek nem frissülnek, amikor módosítjuk a dokumentumtémát (téma: Egységesített látványelemek csoportja, mely színek, betűtípusok és képek segítségével biztosít egységes külsőt a dokumentumoknak.).

  • Ha a szöveg megjelenésének élek hozzáadásával vagy módosításával mélységet szeretnénk kölcsönözni, mutassunk a Fazetta pontra, majd kattintsunk a kívánt fazettára.

Fazetta testreszabásához válasszuk a Térhatás beállításai lehetőséget, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

  • Térbeli forgatás hozzáadásához vagy módosításához mutassunk a Térbeli forgatás pontra, majd kattintsunk a kívánt forgatás-típusra.

Térbeli forgatás testreszabásához válasszuk a Térbeli forgatás beállításai lehetőséget, majd adjuk meg a kívánt beállításokat.

  • A szöveghajlítás vagy -görbület hozzáadásához vagy módosításához mutassunk az Átalakítás pontra, majd kattintsunk a kívánt hajlításra vagy görbekövetőre.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Kitöltés törlése a SmartArt-ábrán szereplő alakzatból vagy szövegből

  1. Kattintsunk a törlendő kitöltést tartalmazó alakzatra vagy szövegre.

Ha ugyanazt a kitöltést szeretnénk törölni a dokumentum több részén elhelyezkedő szövegből vagy alakzatból, jelöljük ki az egyik szövegrészt vagy alakzatot, majd a CTRL billentyű nyomva tartása mellett jelöljük ki a továbbiakat.

  1. A SmartArt-eszközök menüben a Formátum lapon hajtsuk végre az alábbi műveletek egyikét:

A SmartArt-eszközök menü Formátum lapjának képe

  • Kitöltés törlésére alakzatból kattintsunk az Alakzatstílusok csoport Kitöltés parancsára, majd aNincs kitöltés lehetőségre. Színátmenet törléséhez mutassunk a Színátmenet pontra, majd válasszuk az Átmenet nélkül lehetőséget.
  • Kitöltés törlésére szövegből kattintsunk a WordArt stílusok csoport Szöveg kitöltése parancsára, majd a Nincs kitöltés lehetőségre. Színátmenet törléséhez mutassunk a Színátmenet pontra, majd válasszuk az Átmenet nélkül lehetőséget.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

Effektus törlése a SmartArt-ábrán szereplő alakzatról vagy szövegről

  1. Kattintsunk a törlendő effektust tartalmazó alakzatra vagy szövegre.

Ha ugyanazt az effektust szeretnénk törölni a dokumentum több részén elhelyezkedő szövegből vagy alakzatból, jelöljük ki az egyik szövegrészt vagy alakzatot, majd a CTRL billentyű nyomva tartása mellett jelöljük ki a továbbiakat.

  1. A SmartArt-eszközökFormátum lapján tegyük az alábbiak egyikét:

A SmartArt-eszközök menü Formátum lapjának képe

  • Ha egy effektust törölni szeretnénk az alakzatról, kattintsunk az Alakzatstílusok csoport Effektusok parancsára.
  • Effektus törléséhez szövegből kattintsunk a WordArt-stílusok csoport Szövegeffektusok elemére.
  1. Az alábbi lehetőségek közül választhatunk:
    • Ha az alakzatból beépített effektusokat szeretnénk törölni, mutassunk a Beállított pontra, majd válasszuk a Nincsenek beépített térhatások lehetőséget.
    • Ha az árnyékot szeretnénk törölni, mutassunk az Árnyék pontra, majd válasszuk az Árnyék nélkül lehetőséget.
    • Ha a tükröződést szeretnénk törölni, mutassunk a Tükröződés pontra, majd válasszuk a Tükröződésmentes lehetőséget.
    • Ha a ragyogást szeretnénk törölni, mutassunk a Ragyogás pontra, majd válasszuk a Ragyogás nélkül lehetőséget.
    • Ha az alakzatból finom éleket szeretnénk törölni, mutassunk a Finom élek pontra, majd válasszuk a Finom élek nélkül lehetőséget.
    • Ha az élt szeretnénk törölni, mutassunk a Fazetta pontra, majd válasszuk a Nincs fazetta lehetőséget.
    • Ha a térbeli forgatást szeretnénk törölni, mutassunk a Térbeli forgatás pontra, majd válasszuk a Nincs forgatás lehetőséget.
    • Ha a szövegből hajlítást vagy görbületet szeretnénk törölni, mutassunk az Átalakítás pontra, majd válasszuk a Nincs átalakítás lehetőséget.

 Tipp   Ha gyorsan törölni akarunk minden, az alakzaton végrehajtott módosítást, kattintsunk jobb gombbal az alakzatra, majd a helyi menüből válasszuk az Alakzat visszaállítása parancsot.

Vissza a lap tetejére Vissza a lap tetejére

 
 
Hatókör:
Excel 2007, Outlook 2007, PowerPoint 2007, Word 2007